Ezt olvasom:

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Párkapcsolati kinek a fasza nagyobb, avagy egók háborúja

WéG 2015.01.21. 01:22

   Mivel elhatároztam, hogy ismét elmegyek megmondós irányba, érett már egy ilyen bejegyzés, hogy megosszam a témával kapcsolatban a véleményemet. Mik azok a dolgok amik sokszor megmérgezik a párkapcsolatokat? Miért nem tud egymás mellett megférni két ember, akik látszólag magabiztosak, határozottak és szeretik egymást?

men-vs-women.jpg

   Szerintem sokszor azért mert ezekben a tulajdonságokban egyeznek, valamint azért mert mindenki gyűlöli ha vesztésre áll. Az egónk nem bírja elviselni ha valaki jobb valamiben, ha valaki okosabb, szebb, népszerűbb stb. Lehetne sokáig sorolni. Senki sem szereti elismerni, hogy tévedett, hogy hibázott, hogy valamit a másik jobban tud. Ilyenkor kezdődnek a párkapcsolati játszmák, harcok, pro-kontrák. Kapunk egy kritikát, ami lehet, hogy jogos és az lenne a helyes reakció, hogy elgondolkozzunk rajta és esetleg változtassunk magunkon. De ha erre nem vagyunk képesek, akkor csak el kéne fogadnunk a másik véleményét és bólintani. Viszont ez a gyakorlatban általában nem így néz ki. Ilyenkor a legtöbb emberben kisgömbőc módjára elkezd valami növekedni, és egyre nagyobb és nagyobb lesz, míg végül kirobban és visszavág. Egy válaszreakció a saját büszkesége védelmében. Tipikus példa a "megint nem vitted le a szemetet" - "te sem mosogattál el baszki" hatás-ellenhatás. Ha a másik fél valamilyen kritikával illet engem, akkor én is hozzávágok valamit, hogy a saját büszkeségem ne sérüljön. Mintha az, hogy én is mondok valami rosszat róla, visszaállítaná a becsületemet. Akkor már nem kell szembesülnöm a saját trehányságommal, a saját hiányosságaimmal?

  El kell, hogy keserítsek mindenkit! Kéne! Attól függetlenül, hogy jogosnak vélem-e, át kéne gondolnom, hogy a másik miért mondja ezt. Unatkozik és csak kötekedik? Vagy valami tényleg van és valamit nem jól csinálok? Tudok-e esetleg rajta változtatni? Szerintem így működne egy normális párkapcsolat. Elfogadom, ha a másik kritikával illet, még akkor is megbánt, és igyekszem legjobb tudásom szerint jobb lenni minden téren, és odafigyelni az apróságokra is. Vice versa természetesen. Éreznem kell, hogy a másik fél is hajlandó változni, megfogadni a tanácsaimat. Nem pedig 30 éves háborút indítani, és várni a lehetőséget, hogy adódjon egy olyan alkalom amikor visszavághatok.

   Ezek a hatalmi harcok, ezek a játszmák azok amik az első jelei annak, hogy valami nem kerek és a kapcsolatban az egók erősebbek, mint az érzelmek. Vagy pedig érzelmileg két gyereket fújt össze a szél. Az egyik fél sem enged a saját jogos, vagy jogosnak vélt igazából és elkezdődik a háború, amiből nagyon nehéz kapitulálni. A befejezéséhez az egyik félnek engednie kell, de akkor a másik győz, és a harcok bármikor ismét kitörhetnek. Az egyik félben tüske marad, így legközelebb ő kezdi el a játszmát.

   Nagyon nehéz ebből kikerülni és felnőttként gondolkodni. Főleg úgy, hogy az én korosztályomban szerintem sokan az ilyen viselkedésmintákat tanulták el a szüleiktől. "Anyád már megint parádézik! Majd lenyugszik." Hát nem hallotta ezt más is gyerekkorában? Szerintem biztos. "Várjuk meg míg kiduzzogja magát, utána megint minden rendben lesz." Ilyenkor azt mondanám akár az apámról, akár bárkiről lenne szó, hogy: mi a fasz lesz ezzel megoldva te hülye kölyök! Mert teljesen mindegy hány éves az illető, ez gyerekes viselkedés. Attól, hogy a másik kiadja magából, én pedig bólogatós kutya módjára rázom a fejem, de nem vagyok hajlandó átgondolni és megoldani, mi lesz megoldva? Semmi, csak eltoljuk a konfliktus kicsúcsosodásának időpontját. Lehet, hogy 2 hónappal, de az is lehet, hogy 20 évvel.

  Az egész probléma megoldására nem tudom, mi a megoldás. Bárcsak tudnám. Talán figyeljünk jobban egymásra, legyünk képesek a párbeszédre. Fogadjuk el a kritikákat, de ami még fontosabb, ne képzeljük, hogy tökéletesek vagyunk, hiába teremtett minket Isten a saját képmására... vagy bárki. Fogadjuk el, hogy hibázunk és azt is ha ezt valaki észreveszi. Nem biztos, hogy azért teszi szóvá, hogy minket megbántson. Inkább azért, hogy segítsen jobb emberré válnunk.

boys-vs-girls-women-vs-men-7875532-400-300.jpg

  

  

  

Címkék: gondolatok

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mrweg.blog.hu/api/trackback/id/tr407093415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sólyom Tomi 2015.01.21. 19:18:45

"Nem biztos, hogy azért teszi szóvá, hogy minket megbántson. Inkább azért, hogy segítsen jobb emberré válnunk."

Ha senki nem kérte rá, akkor nem segítség, hanem ráerőltetés. A többi részével egyetértek.

Mr. Waszabi 2015.01.21. 20:03:42

Kurva kemény, amit mondok, viszont igaz.
Muszáj szerelemnek lennie két ember között, aki összeköti életét valamely szinten, mert az egot csak az semlegesíti, semmi más. Minden más csak megalkuvás, ami ellen fel fog lázadni a jobban elnyomott, a többet áldozó fél. A különbség az, hogy nagyon nem mindegy, hogy fel sem ötlik valami belül, egyikben sem, vagy hogy fogcsikorgatva kell uralkodnia magán mindkét félnek. A fel sem merül és a mit tudok még tolerálni között fényévnyi a távolság. Ha nincs szerelem, csak a szimpátia valamely alacsonyabb foka, mondjuk a férfi-nő vonzalom, szexuális összhang, intellektuális összhang vagy épp csak közös érdeklődés, akkor nem kell akarni többet látni bele annál, és pláne nem szabad többet várni a kapcsolattól. Azaz nem kell minden áron valakivel összebútorozni, ne adj isten házasodni csak azért, mert fut egy régi 1.0-ás DOS-os program a fejekben az ideálisnak hitt életformáról.
Ezt mindenki megtanulja tapasztalatai alapján, előbb vagy utóbb, csak az nem mindegy, hogy hány év telik el addig életéből vagy épp hány évtized.
A mit hittünk és a mi a valóság között egyre táguló szakadék próbálja ráébreszteni az emberek tömegét saját infantilizmusukra. Nem a valóság szaródik generációról generációra, hanem a mit hittünk, gondolom, ez egyértelmű. Dióhéjban ennyi a probléma:)

Alick 2015.01.21. 23:35:45

@Mr. Waszabi: a szerelem összehozza az embereket, de ahogy elhalványul az évek során, beindul a szétválasztódás... vagy az elvárások csökkentésével az együttélés elfogadása.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.22. 01:58:36

Ja, baszd meg, vicA versa.
Mi a faszért használsz olyan kifejezéseket, amelyekről azt sem tudod, hogyan mondják/írják őket?

És akkor a helyesírásról még egy szót sem szóltam, pedig lehetne. És nem dicsérőleg.

tobias2 2015.01.22. 07:25:30

"Az egész probléma megoldására nem tudom, mi a megoldás. Bárcsak tudnám." Akkor most felvilágosítlak, WéG: a parádézó nőnek le kell keverni egy oltári nagy pofont. Amíg a sírással van elfoglalva, addig se pofázik, Heti emlékeztető veréstől meghunyászkodik. Ha nem hunyászkodós fajta, írasd a vagyonodat egy panamai alapítványra, nehogy az esetleges válóperben elmarkolja a szuka.

SD9 2015.01.22. 10:45:04

tobias2: Ez sem megoldás
Mi van öregem, vertek a szüleid?

[c] 2015.01.22. 10:48:45

@tobias2: Áhá. És a parádézó pasival mit szabad? Basszam pofán péklapáttal?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.22. 14:20:16

@[c]:
Szerintem ne tedd, mert visszakapod a feszítővassal.
(A péklapáttal nem könnyű ám hadakozni.)

tobias2 2015.01.22. 15:18:26

@[c]: Fektessed a zöldpaplanos ágyba, nyomjál csókot a részeg pofájára. Ha ettől se nyugszik le, hagyd a francba, vegyél lakást Thaiföldön és költözz el. คำทักทายจากประเทศไทยครับน่า

Mr. Waszabi 2015.01.25. 16:36:12

@Alick: ez élettapasztalattól és kortól függ. 25 évesen még nem ismeri magát az ember - tehát a szerelemélménye is csak annyira kiforrott, hiteles. 40 felett ez már másképpen van, arányosan. Nem kor arányosan, hanem élettapasztalat-arányosan. Mert lehet egy fiatalban is annyi élettapasztalat, mint egy 2x annyi idősben. Láttam, tapasztaltam. A szerelem mindig a belső tisztaságról szól. Persze, ahhoz is meg kell érni, hogy ezt a szót - és sok másikat is - az ember valós értelmében értse. Én így értem, ezzel az értelemmel a szerelmet. Amikor valakik úgy jók egymásnak, ahogy vannak, hétköznapi élethelyzeteikben, nem dicsőségesen csodák mégis egymás szemében. Nem hiszem, hogy az ilyesmi elmúlik. Ha elmúlik, az csak azért lehet, mert valami nem az volt, aminek láttuk - azaz éretlenség. Szerencse is kell az élethez, azt gondolom.