Ezt olvasom:

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Véletlen, sors, végzet

WéG 2016.06.05. 00:26

    Megtörtént már veled, hogy pont akkor hallgattál meg egy zenét amikor teljesen átérezted? Olvastál egy könyvet amikor beszippantott minden sora, és a történet részese lehettél? Megnéztél egy filmet vagy sorozatot, amiben az egyik szereplőt mintha rólad mintázták volna? Találkoztál valakivel teljesen véletlenül és szerelmes lettél? Megismertél valakit akivel összebarátkoztatok egy furcsa helyzetben? Nem máskor, nem máshol, nem mást. Pont akkor és ott. Pont őt és nem mást.

    Én mostanában sokszor szembesülök ezzel a helyzettel. Talán jobban figyelek mert már nem a puszta véletlennek tulajdonítom. Biztos régen is történtek ilyen események, de nem foglalkoztam vele és elfelejtettem. De amikor rövid időn belül sok ilyen dolog történik arra felfigyelek. Mondok pár személyes példát.

     Jamamoto Cunemoto, Hagakure című könyve. Fiatal felnőttként az életem egy olyan szakaszában voltam, amikor megrendült a régi hitem, csalódtam a hagyományos társadalmi értékekben, új utakat, új értékeket kerestem. Másként tekintettem a világra, az életre, mint ahogy azt mások tették, vagy ahogy mindenki akarta körülöttem. Ebben az élethelyzetben sétáltam be véletlenül egy rögtönzött téli könyvvásárba, ahol aztán megvettem ezt a könyvet, ami a mai napig tartogat olyan gondolatokat amik hasznosak az élet különböző aspektusaiban.

    Nujabes, Luv Sic Pt.3 című zenéje. Mondhatnám Nujabes teljes zenei munkássága hatással volt rám, de ez a track nagyon személyes. Amikor apukám súlyos beteg volt akkor hallottam ezt a zenét, amit a halála után évekig nem is bírtam meghallgatni. Talán akkor én is a zenébe menekültem, de utólag érdekes a szám címe is: szeretet, betegség...

    Telefonhívás egy lánytól. Régi ismerősök voltunk. Évekig nem beszéltünk, de akkor hívott fel amikor Bánkon fesztiváloztam. Megkérdeztem, hogy eljön-e. Igent mondott és utána 5 évig szerettük egymást.

    Amelie csodálatos élete. Ezt a filmet nagyon sokan és sokszor ajánlották. Valamiért nemet mondtam rá mindíg, még akkor is amikor a párom szerette volna velem megnézni. Nem tudom miért. Amikor megnéztem egyedül, levett a lábamról és imádtam. Meggyőződésem, hogy nem lett volna rám akkora hatással ha máskor nézem meg. Egyedül kellett lennem, egy kicsit magányosan, álmodozva, így át tudtam érezni a film minden egyes jelenetét.

    Mr. Robot. Amikor sorozatokat nézek, az általában teljesen hirtelen döntés következménye. Nem előzi meg nagy kutatómunka, trailer nézegetés, stb. Egyszerűen ha szembejön velem egy sorozat ami a története alapján felcsigáz, akkor megnézem. Mr. Robot pont akkor érkezett amikor én voltam Elliot. Egy magányos, befordult, társadalmilag korlátolt, önpusztító, igazságkereső és változásra törekvő egyén.

    Balatoni nyár. 4 haver, balaton, nyaralás, bulizás. A csapat 4. embere nem tartozott a szűk baráti körbe, csak "beugró" volt. Eredetileg nem jött volna. Úgy alakult, hogy besodródtunk egy szörfeszkán a tóba és azt a bizonyos 4. embert nekem kellett kihúznom a mélyvízből mert nem tudott úszni. Évek múlva úgy alakult az élet, hogy ez a "beugró" srác öngyilkos lett. Ezen a mai napig sokat gondolkodom, hogy mi és miért történt. Végzet? Haladék?

red_string_of_fate_by_nile_can_too-d4m28g7.jpg 

   Ez csak néhány eset volt a sok közül. Talán ezeken szoktam a legtöbbet elmélkedni. Ha arra gondolsz kedves olvasó, hogy ezeknek egy részét (filmek, zenék) megmagyarázhatod azzal, hogy az adott hangulatomban ilyenekre vágytam, és direkt ilyet kerestem akkor tévedsz. A lényeg, hogy nem kerestem. Nem igazítottam a hangulatomhoz vagy a lelki állapotomhoz azt amit be akartam fogadni. Egyszerűen jöttek. Véletlenül. Bár ahogy már említettem, egyre kevésbé fogadom el azt, hogy minden véletlen.

Címkék: gondolatok

Szólj hozzá!

Néha

WéG 2016.05.29. 01:47

Néha várok, néha sietek. Azt hiszen lesz jobb a holnap. De az lehet a tegnap volt?

Néha sírok, néha nevetek. Egyszer szerelmes voltam. Az a gyorsan fakuló folt?

Néha szólok, néha hallgatok. Értsetek meg. Felejtsetek el!

Néha bánok, néha remélek. Hódítsak, vagy fedezzenek fel?

Néha magam vagyok, néha ti vagytok én. Önmagam legyek, vagy akit szeretnétek?

Néha akarok, néha lemondok. Ha lenne még egy életem, én tovább keresnélek.

maxresdefault.jpg

Címkék: gondolatok

Szólj hozzá!

Zuhanjatok le!

WéG 2016.05.29. 01:01

    Manapság reneszánszát élik a falusi Coelho-k, közhelyes idézeteikkel a facebook-on és a derekukon, úgyhogy én is beállok a sorba. Az én egyik kedvenc idézetem nem olyan fennkölt és egykortyos, de ha az lenne nem is tartozna hozzám. Ehhez vissza kell térnem Jamamoto Cunetomo Hagakure című könyvéhez.

   "Egyszer tív masszőr utazott együtt a hegyekben, és amikor egy szakadék szélére értek, mind nagyon óvatosak lettek, lábuk remegett, és halálra rémültek. Abban a pillanatban az élen haladó megbotlott, és és lezuhant a szikláról. "Jaj, jaj, de szomorú!" - siránkoztak a hátramaradtak. De a masszőr, aki lezuhant, lentről felkiáltott: "Ne féljetek. Bár lezuhantam, nem történt semmi. Inkább megkönnyebbültem. Zuhanás előtt állandóan arra gondoltam, mi lesz, ha lezuhanok, és félelmem határtalan volt. De most már megnyugodtam. Ha ti is meg akartok nyugodni, zuhanjatok le!"

falling-04.jpg

Címkék: idézetek gondolatok

Szólj hozzá!

Elágazások az élet útján

WéG 2015.09.27. 22:37

   Mindenki stabilitásra és nyugalomra vágyik. Hosszú boldog életre. Jó munkahely, boldog párkapcsolat, szerelem, család, szilárd talaj a lábunk alatt. Ez lesz a cél, ezért harcolunk, ezért hozunk áldozatot. Miként is tesszük ezt?happy-family.jpg

  Találunk egy társat akivel összekötjük az életünket, és közösen próbáljuk elérni a céljainkat. Nem tudjuk még, hogy ő lesz-e az akivel az utunk során kiteljesedünk, de vele próbáljuk meg. Az idő úgyis eldönt mindent. De ahogy haladunk előre a közös utunkon, megeshet, hogy elbizonytalanodunk. Már nem tudjuk biztosan, hogy akit választottunk boldoggá tesz-e minket. Sem azt, hogy mi meg tudunk-e adni neki mindent ami az ő boldogságához kell. Elgondolkodunk és lehet, hogy rájövünk: a harmónia hiányzik, a szerelem elmúlt. Viszont nem merünk tenni semmit. Arra gondolunk, hogy még annyi mindent el kell érnem az életben, de legalább a társam megvan, ahogy a házam is. Mindkettőre vágytam. Nem fogom egyiket sem eldobni, hisz ezért harcoltam eddig. Nem fogok visszalépni 40 évesen, 6 év együttélés után. Előre kell tekintenem, nem állhatok most meg. Bár érzem, hogy valami nem működik, mégsem merek lépni mert félek a következményektől, a változástól és attól, hogy elveszítek valamit amit már megkaptam. Nem kezdhetek mindent elölről! Nem merek őszinte lenni önmagamhoz és a páromhoz, mert ezzel kockáztatom a végső célomat. Tagadok inkább, nem fogadom el az igazságot. Miért? A jelen csak egy fejezet, és a jövő a happy end?   
Ilyenkor a szebb jövő reményében képesek vagyunk kiárusítani a jelenünket. Nem fogjuk fel, hogy a ma is része annak a bizonyos boldog életnek, és nem csak a holnap. Ha ma nem vagyok boldog, akkor holnap sem leszek. Nem a jó fizetés, a kocsi a seggünk alatt, a házunk vagy a sok magunk köré gyűjtött tárgy fogja megadni azt amit szeretnénk. Pillanatnyi boldogságmorzsák, pótlékok csupán. Nem várhatjuk, hogy a sok másodlagos tényező majd megoldja vagy kompenzálja a legfontosabb dolgot, a szerelmet. Mert ez a legfontosabb az összes célunk közül, hogy szeressünk és viszont szeressenek. A szeretet a boldogság kulcsa, minden más csak papírmasé.

crossroads.jpg

   Nem szabad engednünk, hogy a félelem befolyásoljon. Nem retteghetünk, hogy elveszítünk valamit amit már megkaptunk, ha tudjuk, hogy az nem az igazi. Lehet, hogy nehéz elfogadni és kimondani, de ha úgy érezzük, hogy valami nem működik és nem is fog, akkor el kell engednünk. Saját magunkat hátráltatjuk ha nem tesszük. Éreznünk kell, hogy kire van szükségünk. Végül pedig nem szabad úgy tekintenünk az életünkre mint egy hosszú útra aminek a végállomása a boldogság. Maga az utazás kell, hogy boldog legyen.

Címkék: gondolatok

Szólj hozzá!

Élni vagy nemet mondani mindenre?

WéG 2015.01.25. 00:34

   Nem olyan régen, ismét el kellett gondolkodnom azon, hogy miként is élem az életemet. Az életfelfogásom egyik alapja az "igenemberség" volt. Pozitív, mindenre nyitott, olykor kockázatot vállaló, de az életre igent mondó személy voltam. Az életem során már másodszor jutottam el arra a szintre, hogy azt vettem észre: nemet mondok a lehetőségekre, nem merek eltérni a rutintól, félek az újtól, a változástól, az élettől. Vagyis nemember lettem.

yes-no.jpg

  Persze ez a folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem szép lassan, fokozatosan. Nálam is így volt. Először csak 1-2 kisebb dologra, majd egyre többre, végül szinte mindenre a nem, vagy a nem tudom lett a kedvenc válaszom. A változást, mint mindig az életben, valaminek el kellett indítania. Kell egy katalizátor, egy krízishelyzet, ami elindít egy szemléletváltást, hogy ez bekövetkezzen. Ez lehet egy szívroham, egy szakítás, egy amnézia vagy akár megtalálhatjuk Jézust is, teljesen mindegy mi a kiváltó ok. Amikor eljön ez a pillanat, az ember átértékeli az addigi döntéseit és ha igazán bölcs, feléled benne a vágy, hogy változtasson és visszatérjen az eredeti, pozitív szemléletű állapotba. Mondhatni gyermeki létbe, amikor mindenre nyitottak voltunk és minden érdekelt minket. Nem voltak fékező tényezők, nem voltak gátak, megalkuvások. Ahogy mondtam, én most tartok a második "megvilágosodásnál". Remélem egyben az utolsónál.

   Először nézzük a magunkba forduló, "nemember" állapotot. Adódik valamilyen lehetőség az életünkben. Legyen szó akár egy koncertről, egy ki nem próbált étel megkóstolásáról, egy sörözésről a haverokkal, vagy bármiről. Kialakul bennünk egy ösztönös elutasítás. Elutasítjuk mert "most nincs rá pénzünk", nincs hozzá kedvünk vagy most nincs időnk. Ezer és egy válaszlehetőség, amivel takarózhatunk és nem kell bevallanunk, hogy lusták vagyunk. Persze nyilván vannak olyan dolgok amiket nem áll módunkban megtenni, de maradjuk szépen csak azoknál az eseteknél ahol képesek lennénk igent mondani. Mégsem tesszük. A leggyakrabban ez akkor fordul elő, amikor ráállunk egy rutin/sablon életre. A mókuskerékbe kerülünk. A napi munka, a pénz utáni görcsös hajsza elszívja az életünket és maradunk a "biztonságban".

   "Nincs időm!" Gyakori kibúvó, de azon el kéne gondolkodnunk, hogy miért nincs. Tényleg nincs vagy csak nem akarok rá időt szakítani a lustaságom miatt. Mert ha az utóbbi, akkor a válasz is az, hogy nincs időd! Nincs időnk arra, hogy nemet mondjunk mindenre. Nincs időnk félni az élettől, mert a végén bánni fogjuk, hogy elszalasztottuk a lehetőségeket. Ha itt a kaszás holnap, vagy 20 év múlva, nem úgy akarok szembenézni vele, hogy egy füzetet tartok magam elé védekezésképpen ami tele van írva a kihagyott lehetőségeimmel. A dolgokkal amiket megtehettem volna, de mégsem tettem mert "nem volt időm". Mit fogok mondani? "Még maradnom kell, ne vigyél el, egy csomó dolgot tennem kéne még!" Töröld ki a segged a listáddal halandó, megvolt a lehetőséged!

givingback.jpg

   Ezzel szemben a másik opció, hogy igent mondunk. Nyitottak vagyunk, kinyílunk a világ felé, elfogadjuk és megtapasztaljuk azt amit az élet adhat. Merünk befogadni, kapni, érezni. Legyen akár jó, legyen akár rossz. Vállalnunk kell a kockázatot, mert ha néha meg is fogjuk bánni, és nem kapunk semmi jót vagy szépet az adott helyzetben, legtöbbször mégis új élményekben lesz részünk. Emlékekben amikre boldogan gondolunk vissza, és nem érezzük hiábavalónak az életünket. Úgy gondolom nincs rosszabb egy üres, elvesztegetett életnél.

   Igen vagy nem? Mindenki döntsön. Esetleg nincs időd? Akkor lehet, hogy fejbe is lőheted magad, nincs értelme évekig várnod! Már most halott vagy!

Címkék: gondolatok

4 komment

Párkapcsolati kinek a fasza nagyobb, avagy egók háborúja

WéG 2015.01.21. 01:22

   Mivel elhatároztam, hogy ismét elmegyek megmondós irányba, érett már egy ilyen bejegyzés, hogy megosszam a témával kapcsolatban a véleményemet. Mik azok a dolgok amik sokszor megmérgezik a párkapcsolatokat? Miért nem tud egymás mellett megférni két ember, akik látszólag magabiztosak, határozottak és szeretik egymást?

men-vs-women.jpg

   Szerintem sokszor azért mert ezekben a tulajdonságokban egyeznek, valamint azért mert mindenki gyűlöli ha vesztésre áll. Az egónk nem bírja elviselni ha valaki jobb valamiben, ha valaki okosabb, szebb, népszerűbb stb. Lehetne sokáig sorolni. Senki sem szereti elismerni, hogy tévedett, hogy hibázott, hogy valamit a másik jobban tud. Ilyenkor kezdődnek a párkapcsolati játszmák, harcok, pro-kontrák. Kapunk egy kritikát, ami lehet, hogy jogos és az lenne a helyes reakció, hogy elgondolkozzunk rajta és esetleg változtassunk magunkon. De ha erre nem vagyunk képesek, akkor csak el kéne fogadnunk a másik véleményét és bólintani. Viszont ez a gyakorlatban általában nem így néz ki. Ilyenkor a legtöbb emberben kisgömbőc módjára elkezd valami növekedni, és egyre nagyobb és nagyobb lesz, míg végül kirobban és visszavág. Egy válaszreakció a saját büszkesége védelmében. Tipikus példa a "megint nem vitted le a szemetet" - "te sem mosogattál el baszki" hatás-ellenhatás. Ha a másik fél valamilyen kritikával illet engem, akkor én is hozzávágok valamit, hogy a saját büszkeségem ne sérüljön. Mintha az, hogy én is mondok valami rosszat róla, visszaállítaná a becsületemet. Akkor már nem kell szembesülnöm a saját trehányságommal, a saját hiányosságaimmal?

  El kell, hogy keserítsek mindenkit! Kéne! Attól függetlenül, hogy jogosnak vélem-e, át kéne gondolnom, hogy a másik miért mondja ezt. Unatkozik és csak kötekedik? Vagy valami tényleg van és valamit nem jól csinálok? Tudok-e esetleg rajta változtatni? Szerintem így működne egy normális párkapcsolat. Elfogadom, ha a másik kritikával illet, még akkor is megbánt, és igyekszem legjobb tudásom szerint jobb lenni minden téren, és odafigyelni az apróságokra is. Vice versa természetesen. Éreznem kell, hogy a másik fél is hajlandó változni, megfogadni a tanácsaimat. Nem pedig 30 éves háborút indítani, és várni a lehetőséget, hogy adódjon egy olyan alkalom amikor visszavághatok.

   Ezek a hatalmi harcok, ezek a játszmák azok amik az első jelei annak, hogy valami nem kerek és a kapcsolatban az egók erősebbek, mint az érzelmek. Vagy pedig érzelmileg két gyereket fújt össze a szél. Az egyik fél sem enged a saját jogos, vagy jogosnak vélt igazából és elkezdődik a háború, amiből nagyon nehéz kapitulálni. A befejezéséhez az egyik félnek engednie kell, de akkor a másik győz, és a harcok bármikor ismét kitörhetnek. Az egyik félben tüske marad, így legközelebb ő kezdi el a játszmát.

   Nagyon nehéz ebből kikerülni és felnőttként gondolkodni. Főleg úgy, hogy az én korosztályomban szerintem sokan az ilyen viselkedésmintákat tanulták el a szüleiktől. "Anyád már megint parádézik! Majd lenyugszik." Hát nem hallotta ezt más is gyerekkorában? Szerintem biztos. "Várjuk meg míg kiduzzogja magát, utána megint minden rendben lesz." Ilyenkor azt mondanám akár az apámról, akár bárkiről lenne szó, hogy: mi a fasz lesz ezzel megoldva te hülye kölyök! Mert teljesen mindegy hány éves az illető, ez gyerekes viselkedés. Attól, hogy a másik kiadja magából, én pedig bólogatós kutya módjára rázom a fejem, de nem vagyok hajlandó átgondolni és megoldani, mi lesz megoldva? Semmi, csak eltoljuk a konfliktus kicsúcsosodásának időpontját. Lehet, hogy 2 hónappal, de az is lehet, hogy 20 évvel.

  Az egész probléma megoldására nem tudom, mi a megoldás. Bárcsak tudnám. Talán figyeljünk jobban egymásra, legyünk képesek a párbeszédre. Fogadjuk el a kritikákat, de ami még fontosabb, ne képzeljük, hogy tökéletesek vagyunk, hiába teremtett minket Isten a saját képmására... vagy bárki. Fogadjuk el, hogy hibázunk és azt is ha ezt valaki észreveszi. Nem biztos, hogy azért teszi szóvá, hogy minket megbántson. Inkább azért, hogy segítsen jobb emberré válnunk.

boys-vs-girls-women-vs-men-7875532-400-300.jpg

  

  

  

Címkék: gondolatok

10 komment