Ezt olvasom:

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Toxikománia/Alkohol

WéG 2009.02.24. 16:24

    Érdekes könyvre bukkantam a régi könyvek között. A címe Toxikománia, és kórházi belső használatra szánták 1979-ben. Különféle kábítószerekkel és azok orvosi-bűnüldözési kérdéseivel foglalkozik. Furcsa volt olvasni, hogy 79-ben mely gyógyszerek, ragasztók voltak a kábítószeresek "kedvencei", illetve mihez tudtak akkor hozzájutni. Mára teljesen megváltozott minden, azok a drogok amikről a könyvben úgy írnak mint valami ritka, távoli egzotikumok, mára itt vannak velünk nap mint nap.

    Egy tanulságos kis részlet az alkoholról szóló rövid bejegyzésből:

"Teljességre való törekvés nélkül és a részletek elhagyásával az alábbi, alkohol által kiváltott állapotok és kórképek érdemelnek említést: részegség (közönséges ittasság), kóros és abortív kóros ittasság (utóbbiak igazságügyi jelentősége emelkedő ki), az idült alkoholizmus és ennek talaján kialakuló személyiségtorzulás, személyiséghanyatlás, az alkoholos elmebetegség (delírium tremens)."

    Végül a zárósorok:

"Az alkohollal kapcsolatos problémák ilyen vázlatos felsorolásakor is hangsúlyozandó, hogy mind az orvosok, mind az össztársadalom számára az alkohol napjainkban is több nehézséget jelent, mint az összes többi drog együttvéve."

   Erre csak azt tudom mondani, hogy ezt 79-ben írták az orvosok. Mi van ma? Csak be kell mennünk bármelyik község/település első kocsmájába és meglátjuk.

Címkék: gondolatok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mrweg.blog.hu/api/trackback/id/tr64963251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása