Fiatalok ülnek egy barátságos ki kocsma asztalánál, előttük pohár sör, kezükben okostelefon, amit bőszen nyomkodnak. Néha italukhoz nyúlnak, ritkábban felnéznek és pár szót váltanak egymással. Elmentek szociális életet élni, de ahelyett, hogy egymáshoz kapcsolódnának, csak a wi-fi jelszó érdekli őket és az online kapcsolat. Ismerős helyzet? Vajon miért élvezik jobban az online jelenlétet, mint az igazi beszélgetést és a valódi emberi érintkezést? Ezzel kapcsolatban szeretném most röviden kifejteni a véleményemet, gondolataimat.
Facebook, Instagram, Twitter, Google... A technológiai fejlődés hatására a mai kor embere számára információ, tudás és lehetőségek tárháza nyílt meg. Mindennapi eszközeink lehetővé teszik, hogy bárhol, bármikor kapcsolódjunk az internetre. A világ és benne mindenki, egy gombnyomásra van csak tőlünk és elérhetővé vált egyfajta instant megelégedettség, kielégülés érzése. Gyors, kevés erőfeszítésbe kerülő örömet és boldogságérzést kaphatunk pár kattintás után.
Dopamin. Boldogsághormonnak is nevezett, agyi neuronhormon. Erős érzelmek, pozitív külső ingerek hatására termelődik és elégedettségérzést, boldogságot, egyfajta jutalomérzetet vált ki az emberben. A cukros ételek és italok, a koffein, a telített zsírok alacsony dopamin szintet idéznek elő, ami olyan tüneteket okoz mint a depresszió, nemi zavar, erőszakra való hajlam. Már ebből is láthatjuk, hogy a mai társadalom nagy része, a táplálkozási szokások miatt, jelentősen ki van téve az alacsony dopamin szinttel járó következményeknek. Viszont van még egy másik negatív hatás is, amit a tartósan magas dopamin szint okozhat, ez pedig a függőség kialakulása.
Örvény. A közösségi média meg tudja adni az embereknek azt a fajta gyors dopamin löketet, ami a mindennapok apró boldogságpótlékaként kielégíti ilyen irányú vágyaikat. Szinte alig kell érte tenni és küzdeni, bármikor megszerezhető, azonnali. Nincs szükség türelemre, önfegyelemre. A keresés, kutatás hamar eredményre vezet, új információkat, élményeket élhetünk át villámgyorsan. Viszont ez csak hamis elégedettséget okoz, hiszen nem személyes, valóban átélt az élmény, így amilyen gyorsan jött az érzés, olyan gyorsan véget is ér. Újból keressük a boldogságot a közösségi médiát görgetve, és egy örvénybe kerülünk. Egy ördögi körbe, amiből nem tudunk kitörni, mert amire vágyunk, azt részben megkapjuk és ezért bizonyos mértékben elégedettek vagyunk.
Amikor valaki egy új képet tölt fel a facebook-ra vagy instagram-ra, pont ez történik. Felkerül a kép, érkeznek a like-ok. Jó érzést, boldogságot vált ki az emberből és dopamin képződik testünkben. Amikor a dopamin szint lecsökken, újból vágyunk az érzésre, ezért a bevált receptet követve, ismét képet publikálunk. Viszont abban az esetben, amikor nem érkezik elég like, vagy úgy érezzük, hogy másoknak nem tetszik amit közzétettünk, elmarad az öröm és a megelégedettség. Emiatt rosszul érezzük magunkat, kevésbé fontosnak és kevésbé szépnek, így önbizalomromboló hatása lesz. Egy idő után pedig szorongást, depressziót okoz. Ebből pedig ismét csak úgy akarunk kitörni, hogy feltöltünk egy még jobb, még izgalmasabb, esetleg még vadabb képet magunkról. Fiatal lányok egyre durvább, figyelemfelkeltőbb képeket osztanak meg magukról, pont emiatt. Tinédzserek körében rendszeresen előfordul, hogy amikor egy bejegyzés vagy fénykép publikálása után, egy ideig nem érkezik elég like, inkább letörlik azt, és később újból próbálkoznak.
Miért nem próbálják meg máshol átélni a pozitív élményeket? Mert a közösségi média mindig elérhető, és képes az agyunk folyamatos stimulálására. Az okostelefonok, tablet-ek, laptop-ok már mindenhol ott vannak, új karként funkcionálnak, és az emberek a könnyebb utat választják. Mennyivel egyszerűbb online chat-elni, mint elmenni egy személyes találkozóra.
A folyamatos információbombázás, stimulálás, ingertúltelítettség, egy idő után számos negatív hatást eredményezhet. Agyunk nehezebben képes "kikapcsolni", nehezebben alszunk el, így testünk kimerül. A sok információ és stimuláció hatására agyunknak egyre több, jobb, érdekesebb és izgalmasabb ingerre lesz szüksége, amit ha nem kap meg, elégedetlenek leszünk. Az átlagos, hétköznapi dolgok nem lesznek elég figyelemfelkeltőek, csökken az empátia. Mint amikor a híradó minden nap balesetekről, katasztrófákról és halálról tudósít, egyre kevésbé leszünk képesek átérezni a súlyukat. Amiatt, hogy szinte azonnal megkaphatunk mindent, csökken a motivációnk, célorientáltságunk, mivel nagyon kevés erőfeszítés árán elérhetjük a placebo boldogságot. Azt gondolhatnánk, hogy az egyszerű online interakció, kapcsolódás és közösségi élet miatt a való életben is könnyebb és közvetlenebb szociális életet élhetünk. Valójában pont az ellenkezője igaz. Sokkal nehezebb személyes, emberi kapcsolatokat kialakítania azoknak az embereknek, akik túl sok időt töltenek online. Kialakulhat egy veszélyes, mély magány, ami egy idő után súlyos depressziót és öngyilkossági hajlamot idéz elő. A rendszeres dopamin "aranylövések" által, amik miatt újra és újra kattintunk, görgetünk és postolunk, egy idő után függővé válunk, és többé nem érezzük olyan jól magunkat offline.
Lehetőségek, megoldások. Az egyik legfontosabb, hogy ismerjük eléggé önmagunkat. Ha postolunk, ne befolyásoljon a like-ok száma. Ez akkor történhet csak meg, ha tisztában vagyunk saját magunkkal, előnyeinkkel, hátrányainkkal. Ehhez önismeretre és időre van szükség. A gyerekeket hagyjuk meg gyereknek, nincs szükségük 5-6 évesen okostelefonra és tabletre. Szerezzenek először valódi élményeket, legyenek barátaik, éljenek. Ennek megvalósításához tudatos, következetes szülői magatartásra és jelenlétre van szükség. Nem kell állandóan online lennünk. Kapcsoljuk ki az internetet, ne lépjünk fel ok nélkül a facebook-ra. Szánjunk időt magunkra, szeretteinkre, barátainkra. Nem muszáj postolni! Remek lehetőség, és jó, hogy megteheti az ember, de semmi szükség mindig, mindenről képet vagy bejegyzést megosztani. Mint a legtöbb eszköz az életben, a közösségi média sem jó vagy rossz alapvetően. A kérdés itt is az, hogy hogyan, és mire használjuk.
