Ezt olvasom:

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Bánki tó fesztivál 2010 beszámoló és képek

WéG 2010.08.19. 19:02

   Végre eljutottam idáig és megkésve bár, de leírom a Bánki-tó fesztiválos élményeimet. Bánkon néhány évvel ezelőtt voltam először, és már elsőre szerelmes lettem a helybe. A tó, a környezet, a hangulat, teljesen elvarázsolt. Tavaly felfigyeltem, hogy milyen jó kis fesztivált szerveznek bánkra, de sajnos nem tudtam elmenni. Azért megfogadtam, hogy idén mindenféleképpen ott leszek. Így is történt.

   M. barátommal megvettük elővételben a bérleteket, így sorsunk már július közepén megpecsételődött. Én 30 km-re lakom Bánktól, innen indultunk kocsival és úgy terveztük, hogy minden nap eljövünk hozzánk, kaja és zuhanyzás, majd vissza a fesztiválra. Az első nap délután érkeztünk meg Bánkra, ahol kis töketlenkedés után sikerült megtalálnunk a tábort és megkaptuk a karszalagunkat. Egy közeli parkolóhelyet is sikerült találnunk, kb 50 méterre a tábor bejáratától. Felállítottuk a sátrat, majd elkezdődött a sörözés és az ismerkedés a táborral. A táborról csak annyit, hogy nekem nagyon tetszett a díszítés, főleg amiért újrahasznosított "szemetet" használtak. Éjjel nagyon hangulatosan nézett ki a sok lámpa és színes világító vacak. Még egy jó pont, hogy a műanyag söröskorsókat 300 Ft-ért meg kellett venni, majd ebbe kellett kérni az utántöltést. Természetesen bármikor vissza lehetett váltani és mindenki visszakapta a háromszázat. :) Az első estét kizárólag a táborban töltöttük, belelendültünk a sörözésbe és ismerkedtünk a többi látogatóval. Kiheveredtünk a déli színpadhoz egy priccsre és a sörfogyasztással egyenes arányosan kezdtünk egyre hevesebb bólogatásba (mint kiderült) Analóg szettjére. Később az északi színpad felé vettük az irányt, ahol Buppa és a Tour de Funk adott egy hatalmas koncertet. Már kezdtem meghalni de azért még hangosan ordítottuk, hogy "héj gyere miszter máááásztersz". :D Innentől kezdve nem sokra emlékszem, valahogy reggel fél5 körül ébredtem, hogy M. próbál bejutni a sátorba.

   Reggel nagy nehezen összeszedtük magunkat, kocsiba be és irány át hozzám. Kis pihenés, kaja, zuhany és irány vissza. Sikerült ismét leparkolni a szokott helyen, bár először azt mondták nem lehet, de elmondtuk, hogy előző nap is itt álltunk mert egy szervező szerint ott lehet, így beengedtek. Induláskor elkezdett esni, és visszaérve tapasztaltuk, hogy kissé beázott a sátrunk. De sebaj, élután 3 körül már a sátrunk előtt ültünk, az északi színpad mellett és söröztünk. Vártuk a tilos dj-s délutáni pörgést, de nem akart kezdődni. Megnéztük a bicajos akadályversenyt, majd átnéztünk végre a tóhoz. Mivel megláttam az italkút hűtőjében, hogy be van rakva egy üveg finlandia, hirtelen felindulásból elkezdtünk rövidezni. Gödör színpad a tó mellett, leültünk és meghallgattuk a Kafkaz-t, ami nekem nagyon tetszett. Szinte kedvem lett volna lemenni a színpad elé a kisgyerekekhez és együtt ugrálni velük a robotkutya című dalra. Ezután kezdődött ugyanitt a Bootsie Quartet koncertje ami fergeteges volt. Nagyon jól szóltak a legjobb Bootsie dalok, végig is tomboltuk az első sorban az egészet. Visszaindultunk a táborba ahol zenélt volna pár tilos és S10 dj, de akkora eső kezdődött ami miatt ki kellett pakolnunk a sátorból mindent. Rohanás a kocsihoz, de a cuccaink fele már vizes volt. Innentől kezdve el volt rontva az este, alvás a kocsiban reggelig. Nem is tudom, hogy meg lettek-e tartva a fellépések az eső miatt.

   3.nap, szombat. A reggeli frissítő megvásárlása után a kocsinál megtalált egy biztonsági emberke (vagy mi a ...) és kérdőre vont, hogy miért parkolunk mi ott. Elmeséltük neki a dolgokat, erre kijelenti, hogy ez hülyeség mert itt csak a fellépők és a szervezők parkolhatnak, és húzzunk át a 800 méterre lévő parkolóba. Kérdezzük, hogy akkor mi a faszért mondták az első napon, hogy ide lehet állni, és különben is két napja itt parkolunk? Erre beszól rádión, hogy rákérdezzen valami illetékestől, de a srác akivel beszél az nem tudja, aki meg tudná az alszik. A vége az lett, hogy húzzunk a faszba. Erre M. bejelenti, hogy nem tud vezetni mert alkohol hatása alatt áll még. Elmegyünk enni és majd ha visszajöttünk eltakarodunk innen. A csávó les, látszik nem tetszik neki, de nem szól semmit. Lehet jobban is tette mert engem is kezd felbaszni és M. is ideges már. Séta a boltba, reggeli a tóparton a stégen, az ilyet el lehetne viselni sűrűbben. Ezután ismét hazajövünk a szokásos kaja + zuhany kombóra. Délután ismét vissza most már 3-an, csatlakozik V. is. :) Végre a nap is süt, felcsillan a remény, hogy talán már fürdeni is tudunk a tóban. A reggeli akció után nem akarunk a táborban maradni, inkább átcuccolunk a Nádas kempingbe. Utólag remek ötletnek bizonyult. A tó egy köpésre, és a tábor is csak 10 perc gyalog, a kemping italozója pedig marha jó és végre elfogadható áron tudunk rövidezni. Felállítjuk a sátrakat, majd kiülünk a teraszra fogyasztani. A hangulatunk egyre jobb, nincs is kedvünk most semmi programhoz, a lemenő nap mellett sörözünk. Irány a tó és a Gödör színpad. Gyönyörködés az esti tóban, beszélgetés, fotózgatás. Erik Sumo Band koncert, szintén hatalmas. A kempingben lerakjuk M.-t, egy gyors feles és nyomás a táborba. Meghallgatjuk kicsit Bosi-t, majd az északi színpadon pörgünk Fantom AZ-ra és Mr. Masters-ra. Vissza a kempingbe, ahol lefektetjük M-t, majd kimegyünk még a tópartra. Végül mi is nyugovóra térünk.

   Reggel M. nincs a sátrában, de 2 óra múlva azért megtaláljuk a tábor déli színpadjánál héderelve. Felkelteni nem bírjuk, még halál részeg. Veszek egy gyógysört, közben odabattyog M. is és 1 órás folyamatos röhögés kezdődik a részeg baromkodásán. Veszek két pólót és visszamegyünk sörözni a kempingbe. M. is elkezd inni, így már tuti maradnia kell vasárnapra is. Nekem dolgom van itthon, ezért V. és én hazajövünk. Sajna így lemaradtam a slam poetry versenyről és az Ozon & Busa koncertről, de biztos jók voltak.

   Mindent összevetve fantasztikus fesztivál volt. A környezet egyszerűen gyönyörű, az emberek kedvesek és normálisak voltak. Mivel szeretem a hip hop-ot és a jazz-t nekem a koncertek is tökéletesek voltak. 1-2 kisebb hiba ugyan akadt, mint például a parkolós malőr, ahol úgy tűnt mintha nem igazán lettek volna tisztázva a dolgok a szervezők közt. A táborban az egy italpult éjfél körül már azért kevésnek bizonyult, nagy volt a sorbanállás. Az idő sajnos nem volt a legjobb, erről nem tehetnek a szervezők. Jövőre azért már remélem fürdeni is tudok. Mivel ott leszek jövőre is az biztos! :D

Bánki-tó fesztivál képek by WéG

Címkék: program

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mrweg.blog.hu/api/trackback/id/tr772233690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spaza 2010.09.01. 15:43:40

Jövőre én is ottleszek! :) Le kellene rángatni Mr. E-t is.
Ja és fáintosak a képek Billy...
süti beállítások módosítása