Mindenki stabilitásra és nyugalomra vágyik. Hosszú boldog életre. Jó munkahely, boldog párkapcsolat, szerelem, család, szilárd talaj a lábunk alatt. Ez lesz a cél, ezért harcolunk, ezért hozunk áldozatot. Miként is tesszük ezt?
Találunk egy társat akivel összekötjük az életünket, és közösen próbáljuk elérni a céljainkat. Nem tudjuk még, hogy ő lesz-e az akivel az utunk során kiteljesedünk, de vele próbáljuk meg. Az idő úgyis eldönt mindent. De ahogy haladunk előre a közös utunkon, megeshet, hogy elbizonytalanodunk. Már nem tudjuk biztosan, hogy akit választottunk boldoggá tesz-e minket. Sem azt, hogy mi meg tudunk-e adni neki mindent ami az ő boldogságához kell. Elgondolkodunk és lehet, hogy rájövünk: a harmónia hiányzik, a szerelem elmúlt. Viszont nem merünk tenni semmit. Arra gondolunk, hogy még annyi mindent el kell érnem az életben, de legalább a társam megvan, ahogy a házam is. Mindkettőre vágytam. Nem fogom egyiket sem eldobni, hisz ezért harcoltam eddig. Nem fogok visszalépni 40 évesen, 6 év együttélés után. Előre kell tekintenem, nem állhatok most meg. Bár érzem, hogy valami nem működik, mégsem merek lépni mert félek a következményektől, a változástól és attól, hogy elveszítek valamit amit már megkaptam. Nem kezdhetek mindent elölről! Nem merek őszinte lenni önmagamhoz és a páromhoz, mert ezzel kockáztatom a végső célomat. Tagadok inkább, nem fogadom el az igazságot. Miért? A jelen csak egy fejezet, és a jövő a happy end?
Ilyenkor a szebb jövő reményében képesek vagyunk kiárusítani a jelenünket. Nem fogjuk fel, hogy a ma is része annak a bizonyos boldog életnek, és nem csak a holnap. Ha ma nem vagyok boldog, akkor holnap sem leszek. Nem a jó fizetés, a kocsi a seggünk alatt, a házunk vagy a sok magunk köré gyűjtött tárgy fogja megadni azt amit szeretnénk. Pillanatnyi boldogságmorzsák, pótlékok csupán. Nem várhatjuk, hogy a sok másodlagos tényező majd megoldja vagy kompenzálja a legfontosabb dolgot, a szerelmet. Mert ez a legfontosabb az összes célunk közül, hogy szeressünk és viszont szeressenek. A szeretet a boldogság kulcsa, minden más csak papírmasé.
Nem szabad engednünk, hogy a félelem befolyásoljon. Nem retteghetünk, hogy elveszítünk valamit amit már megkaptunk, ha tudjuk, hogy az nem az igazi. Lehet, hogy nehéz elfogadni és kimondani, de ha úgy érezzük, hogy valami nem működik és nem is fog, akkor el kell engednünk. Saját magunkat hátráltatjuk ha nem tesszük. Éreznünk kell, hogy kire van szükségünk. Végül pedig nem szabad úgy tekintenünk az életünkre mint egy hosszú útra aminek a végállomása a boldogság. Maga az utazás kell, hogy boldog legyen.
