Biztos mindenki hallotta már ezt a kijelentést valakitől. Legtöbbször párok közt hangzik el ez a roppant "öntudatos" mondat. Milyen szép gondolat. Abban a jelentésében, hogy önmagam akarok lenni melletted. De legtöbbször nem ilyen értelemben gondolja senki.
Ez a kijelentés a kapcsolatok Jolly Joker-e. Amikor valamilyen kritikával szembesülünk, elég bedobni ezt a rövid mondatot a vitába és máris mi győztünk. "Én csak önmagam vagyok, nem hibáztathat ezért senki. Ha nem fogad el engem olyannak a másik ember amilyen vagyok, arról nem tehetek. Nincs joga azt kérni, hogy más legyek mint aki." Ó persze! De tételezzük fel, hogy nem azért kapjuk azt a negatív véleményt, mert a partnerünk a saját álmai alapján akar minket formálni. Az egy másik téma. Itt nem a fenékvakargatásról vagy a sminkcuccok széthagyásáról van szó. Jelen esetben van egy nehezen elviselhető rossz tulajdonságunk, gyerekesen viselkedünk bizonyos élethelyzetekben vagy érzelmileg olyanok vagyunk mint egy vödör répa. A párunk ezt észreveszi, elmondja. Ilyenkor jön a bűvös mondat és ezzel megvédtük magunkat. Mert ha tudatalatt is, de ilyenkor védekezünk. Talán ösztönből, talán dacból, de pajzsot emelünk, amiről visszapattan a lövedék, irányt vált, a másikba fúródik és őt sebzi meg. Lelkiismeretfurdalás, önmarcangolás és máris saját magát érzi egy darab szarnak helyettünk. "Tényleg ilyen rohadék vagyok? Nincs jogom egy másik embert az akarata ellenére megváltoztatni. Majd megszokom. El kell fogadnom őt."
Szerintem nem. Először is mindenkinek el kéne azon gondolkodni, hogy mennyire jogos az a kritika, észrevétel amit a másik elmond. Természetesen előfordul, hogy nincs alapja és nem jogos, mint ahogy fentebb említettem. Pl.: erőszakos társformálás egy "tökéletes", idealizált partner reményében, vagy uralkodási kényszer. De a legtöbbször jogos lesz, csak mi nem tudunk szembenézni a saját tökéletlenségünkkel, hiányosságainkkal. Persze mi azért elvárjuk, hogy nekünk mindenből tökéletes jusson. Egyszerűbb védekezni mint önvizsgálatot tartani, majd változni, fejlődni. Csak nem azért mert képtelenek vagyunk és nem is akarunk megváltozni? Szóval legtöbbször az "ilyen vagyok, fogadj el" egyenlő lesz az "önző, lusta, gyáva féreg vagyok" kijelentéssel, ráadásul a másik fél fogja rosszul érezni magát. Hát nem vicces? Vagy inkább félelmetes?
Minden emberben megvan a képesség a változásra, a fejlődésre. A tökéletesség utáni vágy végigkíséri az emberiséget. Legyen szó bármilyen művészetről, tudományról, társadalmi rendszerről vagy akár párkeresésről. A legszebb tollú madár, a legerősebb farkas. Belül mégsem akarunk jobbak lenni? Nem fontos a belső, lelki fejlődés? Dehogynem, ugyanolyan fontos mint a képességeink vagy a gondolkodásunk fejlesztése. Ez az élet. Fejlődés, jobb emberré válás minden szempontból, emberéletnyi evolúció. Egy hosszú folyamat, aminek csak az utolsó lélegzetvétellel lesz vége.
