Megtörtént már veled, hogy pont akkor hallgattál meg egy zenét amikor teljesen átérezted? Olvastál egy könyvet amikor beszippantott minden sora, és a történet részese lehettél? Megnéztél egy filmet vagy sorozatot, amiben az egyik szereplőt mintha rólad mintázták volna? Találkoztál valakivel teljesen véletlenül és szerelmes lettél? Megismertél valakit akivel összebarátkoztatok egy furcsa helyzetben? Nem máskor, nem máshol, nem mást. Pont akkor és ott. Pont őt és nem mást.
Én mostanában sokszor szembesülök ezzel a helyzettel. Talán jobban figyelek mert már nem a puszta véletlennek tulajdonítom. Biztos régen is történtek ilyen események, de nem foglalkoztam vele és elfelejtettem. De amikor rövid időn belül sok ilyen dolog történik arra felfigyelek. Mondok pár személyes példát.
Jamamoto Cunemoto, Hagakure című könyve. Fiatal felnőttként az életem egy olyan szakaszában voltam, amikor megrendült a régi hitem, csalódtam a hagyományos társadalmi értékekben, új utakat, új értékeket kerestem. Másként tekintettem a világra, az életre, mint ahogy azt mások tették, vagy ahogy mindenki akarta körülöttem. Ebben az élethelyzetben sétáltam be véletlenül egy rögtönzött téli könyvvásárba, ahol aztán megvettem ezt a könyvet, ami a mai napig tartogat olyan gondolatokat amik hasznosak az élet különböző aspektusaiban.
Nujabes, Luv Sic Pt.3 című zenéje. Mondhatnám Nujabes teljes zenei munkássága hatással volt rám, de ez a track nagyon személyes. Amikor apukám súlyos beteg volt akkor hallottam ezt a zenét, amit a halála után évekig nem is bírtam meghallgatni. Talán akkor én is a zenébe menekültem, de utólag érdekes a szám címe is: szeretet, betegség...
Telefonhívás egy lánytól. Régi ismerősök voltunk. Évekig nem beszéltünk, de akkor hívott fel amikor Bánkon fesztiváloztam. Megkérdeztem, hogy eljön-e. Igent mondott és utána 5 évig szerettük egymást.
Amelie csodálatos élete. Ezt a filmet nagyon sokan és sokszor ajánlották. Valamiért nemet mondtam rá mindíg, még akkor is amikor a párom szerette volna velem megnézni. Nem tudom miért. Amikor megnéztem egyedül, levett a lábamról és imádtam. Meggyőződésem, hogy nem lett volna rám akkora hatással ha máskor nézem meg. Egyedül kellett lennem, egy kicsit magányosan, álmodozva, így át tudtam érezni a film minden egyes jelenetét.
Mr. Robot. Amikor sorozatokat nézek, az általában teljesen hirtelen döntés következménye. Nem előzi meg nagy kutatómunka, trailer nézegetés, stb. Egyszerűen ha szembejön velem egy sorozat ami a története alapján felcsigáz, akkor megnézem. Mr. Robot pont akkor érkezett amikor én voltam Elliot. Egy magányos, befordult, társadalmilag korlátolt, önpusztító, igazságkereső és változásra törekvő egyén.
Balatoni nyár. 4 haver, balaton, nyaralás, bulizás. A csapat 4. embere nem tartozott a szűk baráti körbe, csak "beugró" volt. Eredetileg nem jött volna. Úgy alakult, hogy besodródtunk egy szörfeszkán a tóba és azt a bizonyos 4. embert nekem kellett kihúznom a mélyvízből mert nem tudott úszni. Évek múlva úgy alakult az élet, hogy ez a "beugró" srác öngyilkos lett. Ezen a mai napig sokat gondolkodom, hogy mi és miért történt. Végzet? Haladék?
Ez csak néhány eset volt a sok közül. Talán ezeken szoktam a legtöbbet elmélkedni. Ha arra gondolsz kedves olvasó, hogy ezeknek egy részét (filmek, zenék) megmagyarázhatod azzal, hogy az adott hangulatomban ilyenekre vágytam, és direkt ilyet kerestem akkor tévedsz. A lényeg, hogy nem kerestem. Nem igazítottam a hangulatomhoz vagy a lelki állapotomhoz azt amit be akartam fogadni. Egyszerűen jöttek. Véletlenül. Bár ahogy már említettem, egyre kevésbé fogadom el azt, hogy minden véletlen.
